april's fool

Mivel már több, mint 1 hónapja, hogy nem is írtam semmit, úgy döntöttem, ma írok az elmúlt 1 hónapról.
Általában nem szokott bajom lenni az áprilisi hónappal, de idén hozott nekem hideget-meleget bőven. Szakítást, rengeteg sírást, barátságot, szeretetet, szerelmet is, más minőségben.
Most valahogy mindent máshogy látok itt a szigeten és a hotelben is.
Végre elég jó szintre került a spanyolom ahhoz, hogy azt mondhassam, ez itt többé már nem elégít ki engem, és nem szeretnék több gyakornoki munkát elvállalni, akárhol is legyen, bármilyen szép tengerparttal körbevéve.
Mert többé ez a fajta turizmus nekem nem ad örömet, nem találok már semmi jót sem a munkámban. Mert nem szeretem, hogy nálam jóval aluliskolázottabb emberek okítanak ki és néznek nem kevésszer teljesen hülyének.
Aztán azt is észre vettem, hogy az emberek mennyire képesek megváltozni illetve változtatni a mentalitásukon és a viselkedésükön, különösen velem szemben (is). Az egyik munkatársam, egy német nő, a Martina különösen. A tavalyi ittlétem alatt határozottan féltem tőle, most pedig alig várom, hogy vele dolgozhassak. Mert ő az egyetlen ember mind közül, aki észreveszi és tényleg értékeli azt a változást, amin végigmentem tavaly óta. Senki mástól nem kapok egy dicsérő szót, kivéve tőle. Persze nem mintha erre vágynék, de azért mégiscsak fontos a visszacsatolás, főleg egy munka során, főleg gyakornokként, és tőle ezt meg is kapom.
Egyébként pedig már egyáltalán nem érdekel ez a munka. Tudom, hogy a főnököm utál, nem akarta, hogy visszajöjjek, de mégis el kellett fogadnia, hogy én fogok ott dolgozni, mert nem találtak nálam jobb embert, sőt semmilyet. De ezt most úgy bosszúlja meg, hogy számomra elviselhetetlen beosztásokat ír. 1 hónap alatt max 3-4 napot dolgozok reggel, gondolom, hogy látnia se kelljen, és a többi napokon mindig délutános vagyok. De lassan kezdem már valahogy ezt is megszokni.
Most már csak azért tartok ki itt, hogy decemberben letehessem a spanyol felsőt végre, és elkezdhessek jobban belemélyülni a németbe, esetleg a hollandba vagy a portugálba.
Ezért a további itt töltött hónap száma is attól függ, mennyire érzem magamat elégnek a vizsgára. De igazából ennyi idő után már készen kell(ene) állnom rá.

Egyébként már maga a sziget is kezd unalmassá válni. A legnagyobb élvezetet az jelenti számomra, ha kiülhetek a teraszra egy könyvvel és egy jó forró teával és kizárhatom a külvilágot, amennyire csak lehet. Mert sajnos frusztrálnak a körülöttem lévő emberek.
Alízzal nap, mint nap elmondjuk, hogy mennyire borzalmas ez a társaság, meg hogy tavaly mennyivel jobb volt. De sajnos visszacsinálni nem lehet, el kell fogadnunk a dolgokat olyannak, amilyenek épp. De pont ezért, sokszor nem kérünk belőlük, nem megyünk bulizni velük, stb. Én nem is azért, mert többnek vagy jobbnak érzem magam náluk. Hiszen itt mindenki ilyen, mindenki meg van róla győződve, hogy jobb ő a másiknál, én pedig csak úgy érzem, hogy más vagyok. Engem intellektuálisabb dolgok érdekelnek. Szeretek olvasni és írni, partra menni egyedül, sportolni, kávét inni a parton, és álmodozni. És nem akarom, hogy a felületes hülyeségeikkel ők ezt összetörjék bennem. Nem akarom elveszíteni magamat.
Ezért sem akarok már itt maradni. Nekem a turizmus nem más már, mint nyelvek tanulása. De már ahhoz is kevés, hiszen minimális, hotelnyelvet elsajátítunk, de az igazi lényeget nem.
Ezért ha innen kiszakadok, azt örökre szeretném. Mert nem ezzel akarok foglalkozni, hanem valami egészen mással. Kultúrával, művészetekkel. Olyan dolgokkal, amikkel adhatok valami pluszt az embereknek. És ezt egy ilyen helyen pláne nem tudom megtenni.
Hát erre tanított meg ez az április többek között.