Most épp úgy érzem, hogy körülbelül ezer éve nem írtam már blogot. Aminek több oka is volt. Először is, a munka kellőképp lekötött és nem volt hozzá energiám, hogy bármit is írjak. Aztán, mikor újra kezdtem belerázódni a munkás életbe, a nyári 2 hónap pihenés után, jöttek más írásos feladatok, amik miatt a blog ismét csak háttérbe szorult, majd pedig a számítógépemmel történt valami, ami miatt nem tudtam a blogspot oldalára belépni, se bejegyzést írni. De hála Istennek, úgy néz ki, újra működik minden.
Elkezdett ismételten szaladni az idő, néha úgy is érzem, mintha kicsúszna a kezeim közül, és nem tudom sehogysem kontrollálni.
Annyi minden történt az elmúlt időben, hirtelenjében azt sem tudom, hol kezdjem, így hát megemlítek minden számomra lényeges dolgot, kronológiát nem számba véve.
1 hónapja végre meglátogatott itt a Zsuzsi, és ez az egy hét kikapcsolódás már nagyon kellett, neki is, nekem is. Végre együtt töltöttünk egy hetet, szörföztünk, buliztunk, strandoltunk, kocsikáztunk és kicsit újra turista lehettem én is ezen a szuper szigeten. Jó érzés volt reggelente hazaesni a buliból a rengeteg ingyen chupito után, sőt még veszekedni is jó volt néha.
Körülbelül másfél-2 hete adódott 1 lehetőségem arra, hogy szobát cseréljek. Mert mindent összevetve már 6 hónapja éltem együtt Cristinával és ez az együttélés kezdett egyre elviselhetetlenebbé és fojtogatóbbá válni. Nem mondom, hogy nem szeretem a Cristinát, mert tényleg egy jó barát és bármikor számíthatok rá, de nem tudtam vele tovább együtt lakni, mert az életvitelünk annyira különböző, így az első adandó alkalommal az igazgató engedélyezte, hogy elköltözzek és végre kicsit egyedül lakhassak.
Hihetetlenül jó érzés volt egyedül lakni másfél hetet. Teljesen feltöltött a tudat, hogy egyedül használhatok mindent, nem kell kontrollálni semmit, akkor fekszem le vagy kelek fel, amikor én akarok, csaphatok zajt és ha akarom, akkor fehérneműben mászkálhatok egész álló nap.
Végre lett íróasztalom is és el tudtam kezdeni tanulni rendesen.
Aztán kaptam egy új szobatársat, egy mexikói lányt, amivel nem beszélünk egymással, nem tudom miért. Eleinte még kommunikatív volt, aztán jött egy törés és semmi. De még mindig jobb, mintha be nem állna a szája. Így bár azért fizikálisan egymás intim szférájában vagyunk a szoba kis mérete miatt, mégis megvan a magán területünk. Ő elvan a saját kis dolgaival, ahogyan én is a sajátjaimmal.
Rengeteget írok, olvasok vagy tanulok és ez folyamatosan feltölt energiával.
Rájöttem arra, hogy veszélyes dolog felmenni a youtube-ra és beírni egy zenekar nevét, mert az még hagyján, hogy megszeretem ezt az adott zenekart és elkezdem letölteni minden lemezét, de minden egyes alkalommal a youtube kidobja a hasonló stílusban alkotó zenekarokat, és akkor már meghallgatom azokat is, és persze töltök tőlük is.
Nem hiába mondom, hogy nincs elég idő az életben ennyi zenére. Talán ebből is éves listát kellene csinálnom, mint a könyvekből. De ha felírnék minden zenét, amit egy év alatt meghallgattam oldalak 100-ai, esetleg 1000-i telnének meg.
Mindegy, a zene mindig is meghatározó része volt az életemnek, így hát most sincs ez másként. Ezért nem is bánok új dalokat, vagy zenekarokat felfedezni. Ma csupán ezeket említeném meg: Woven Hand, Miles Cane, Brian Crain, The Sound, Muhr, Euphoria és még egy, amit ugyan a múlt héten fedeztem fel, de olyan csodálatos zene, hogy nem tudok betelni vele, a Sleep Party People.
Vagy pedig a National-től a Slow Show, amit Georgi mutatott és azóta nincs olyan estám, hogy elalvás előtt ne hallgatnék bele. Georgival egyébként rengeteg zenét hallgatunk együtt és szeretnénk venni gitárt is, hogy végre elkezdhessünk zenélni. Olyan jó volna végre, hiszen ez a vágyam már mióta, csak a lustaság mindig megelőzött, most én szeretnék gyorsabb lenni.
Múltkor már majdnem sikerült is vennünk egyet, de közben rájöttünk, hogy van jobb opciónk is ennél, ezért még várunk vele.
Georgi egyébként nagyon jó barát, egyike azon kevés embernek, aki teljes mértékben megért, és nem csak azért, mert szinte ugyanazt az életet éljük és ugyanazokat a zenéket és filmeket szeretjük. Ez csak egy pluszt ad az egész barátságnak. Néha arra gondolok, milyen rossz, hogy nincs több olyan barátom, mint a Kriszti, vagy a másik Kriszti, esetleg a Fruzsi, különösen most, hogy olyan távol vagyok tőlük, Franciaországtól, Lichtensteintől és Magyarországtól is. Azért mégiscsak csodának fogom fel, hogy találtam itt egy ilyen, hozzám hasonló embert. Persze ő fiú, ezért nem is csoda, hogy egyszerű volt beleszeretnem. Nem tehetek róla ez olyan dolog, amit egyszerűen nem lehet kontrollálni, hiszen pont azért szeretem, mert olyan mint én, mert nem kell neki bizonyos dolgokat magyaráznom, mert sétálhatunk úgy az utcán, hogy közben szól a Shine On Crazy Diamond a Pink Floyd-tól és ezt mi természetesnek érezzük. Vagy, hogy munka közben dalszövegekből idézünk egymásnak esetleg az énekesekről beszélgetünk. Néha olyan is ez az egész, mintha testvérek volnánk, de nem szimplán testvérek, hanem mondjuk ikrek, akik elszakadtak egymástól régen és hosszú évek után találnak egymásra, és anélkül hogy bizonyítékuk lenne rá, tudnák, hogy ők összetartoznak.
De persze nem ilyen egyszerű ez az egész, mert nem vagyunk se testvérek, se egy pár, csupán 2 nagyon jó barát. Ami talán nem is baj, mert az ilyen barátságot kár lenne elveszíteni a későbbiekben csupán azért, mert a szerelem része nem működött a dolognak. És különben is, ki tudja hol leszünk tavasztól. Egyelőre mindegyikünk számára kérdőjel ez az egész. Nekem van ugyan egy opcióm otthon, ha azt elvállalom újra otthon fogok lakni, de vajon tényleg ezt akarom 2 év külföld után? Mindegy, mert messze van ez még, addig még úgyis annyi minden alakul, formálódik.
No hay comentarios:
Publicar un comentario